Kecskeméti éjszaka

Szóval akkor az a fránya Kecskeméti éjszakai élet. Mindenki tudja, hogy silány, mindenki tudja, hogy kb.félévente egyszer van valami említésre méltó, de mindenki bele is törődik, hogy így van. Sajnos, Kecskeméten  a kocsmában ülős, beszélgetős témát hamar meg lehet unni, és hamar monotonná válik, így sokan Pestre vagy Szegedre mennek, ha komolyabb terveik vannak az estére nézve.

Na azért kicsit túloztam, persze Kecskeméten is jól tudja magát érezni az ember, ha nagyon akarja

Ha eljutottál kétségbeesésedben odáig, hogy Kecskeméten próbálsz elmenni valahova szórakozni, akkor ugyancsak bajban vagy, mert csak 5 állandó hely működik.

Elsőként a „Club Centralt” hoznám fel ,

A második a Kilele Music Café”,

A harmadik a Gamf aulában a „Mjuzik”,

forrás: bacsmegye.hu
forrás: kecskemet.online

Negyedik a Goose bár

Ötödik a NaÉs a két templom között.

Na és kifújt a lehetőségek tárháza, ha kb 16-25 között vagy. Ja és tegyük  hozzá, hogy jövőre bazi sok pénzből épül itt egy egyetem, ami iszonyat jó,csak az egyetemistáknak a választásnál igencsak fajsúlyos az is, hogy milyen is az adott város éjszakai élete. És sajnos Kecskemét egy nyugdíjasok által uralt város. .Na, de ilyenkor szokott jönni a megszokott mentalitás, hogy hááááát, ez már régóta így van, mit csináljunk mi , mit tehetünk , ahhh ez már így is marad….

 

Francokat. Ha például a Dallasnál lakóbácsik-nénik el tudják érni azt, hogy a Röszkei határnál lévő készültségi erőket felülmúlva, egy hadseregnyi rendőrt rendelnek ki péntek esténként az alkoholt fogyasztani merő fiatalokra, akkor mi miért ne tudnánk azt elérni, hogy normális körülmények között tudjunk bulizni. Nagyon egyszerű a válasz, mert beletörődünk. A fent említett közhelyes válaszok szoktak ilyenkor elhangzani ismételten.

 

Na, de 2017-ben jött a messiás! A GILBERBROS Kulturális- és Rendezvényszervező Iroda Kft., vagyis a Wonderland.

 

Idézem: “Jövőre legalább 20 nagy rendezvényt szeretnének a városba hozni. Magyarország olyan vezető zenekarait, dj-jeit vonultatják fel majd, mint a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Quimby és Metzker Viktória.”

 

Na de mi is történt…. ?

Idáig 3 buli valósult meg, illetve 4, de az utolsót nem számítanám bele, mert kár is lenne a szórakozás kategóriába sorolni azt a szerencsétlenkedést, amit az Aranyhomokban tartott CASINO takar.

 

De mi történt veled ?

Hol vagy ?

forrás: etterem.hu

Hol van a beígért 20 hatalmas buli ?

Sajnos ezekre nem fogok tudni válaszolni, mert sutty, mint a kámfor, ahogy jöttek, el is tűntek.

Kérdem én, akkor miért nem próbálja a város olyan kezekbe adni ezt a megtisztelő feladatot , aki ért hozzá, akinek legalább Kecskeméti kötődései vannak , aki itt élt/él, és tudja mi kéne a fiataloknak?

Nem “szakemberekkel” kell próbálkozni , teljesen felesleges.

A célközönséget , vagyis a : FIATALOKAT  kellene megkérdezni, és az ő segítségüket kellene kérni, ha valóban az a cél, hogy Kecskeméten felpezsdüljön az éjszakai élet!

Varga Levente

 

 

Címkék a cikkből:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.