Kecskeméti Fiatalok

Az Európai Parlamentben jártunk

2017. szeptember 10-13 között a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat tagjaiként ( Krasnyánszi Anna, Maros Mirella, Nagy Virág, Nyúl Krisztián, Solymosi Gábor) egyik mentorunkkal (Szél Rebeka Anna) lehetőséget kaptunk ellátogatni Strasbourgba.

A hosszú buszút után felfedezhettük magunknak a várost, majd egy közös hajókázáson vehettünk részt az Ill folyón, ami körbezárja a történelmi városmagot.

Következő nap az Európai Parlament működésébe nyerhettünk betekintést. Itt először egy előadásra invitáltak minket, ahol Láng Péter beszélt a parlament működéséről. Ezek után találkozhattunk Deli Andor európai parlamenti képviselő úrral, aki egy kötetlen beszélgetés során válaszolt kérdéseseinkre munkájával kapcsolatban. Kiderült, hogy a képviselőknek sokat kell ingázniuk a Strasbourg-Brüsszel vonalon, és van, hogy a nagy forgalom miatt 8-10 órát vezetnek.

Hálásak vagyunk a találkozási és kiutazási lehetőségért!

A nap zárásaként beülhettünk a parlament plenáris ülésére, ahol aktuálpolitikai kérdéseket taglaló felszólalásokat hallgathattunk szinkrontolmács segítségével.

Nagyon hasznos program volt, jól éreztük magunkat.
Ezúton is köszönjük Nemcsik Mátyás (önkormányzati képviselő és Kecskeméti Ifjúsági Tanács alelnök) úrnak, hogy értesített minket a látogatói programról és segítette a kiutazásunkat!

Nagy Virág 2017.szeptember 29.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.