Kecskeméti Fiatalok

’56-os FIATALOK

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztünk meg a mai napon. Számos megemlékezés volt az országban, de ahol mi voltunk most kicsit más volt, ahogy ez a beszámoló sem fog egy hagyományos újságcikkre hasonlítani.
1956-ban a a Műegyetemen kezdődött minden. Ahonnan a fiatalok gondolatai, és érzései egy gyakorlati formát ölthettek. Egy békés tüntetés volt, mely fegyveres harcba torkollott. A fiatalok, az idősek együtt közösen harcoltak a magyar szabadságért, a magyar jövőért.

Manapság sokszor megkapják a fiatalok, hogy nem tisztelik a hagyományokat, és a dicső történelmet. Erre már 3. éve cáfolnak rá a kecskeméti fiatalok.

,,Fontos, hogy emlékezzünk a múltunkra, hogy az akkori emberek hogyan álltak ki a saját jogaikért.”

Mondta Gerencséri Dávid a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (továbbiakban: KGYIÖK) egyik tagja a mai megemlékezésen. A Kecskeméti Ifjúsági Tanács felkérésére a KGYIÖK már harmadik éve vesz részt városi megemlékezéseken.

 

Ők is úgy gondolják, hogy fontos ezeken a megemlékezéseken részt venni, és szeretnék megmutatni, hogy a fiatalok ma is tisztelik magyarságuk és hűen a hagyományokhoz büszkén hajtanak fejet őseik előtt.

,,Értünk harcoltak, a hazánkért, az életüket adták a szabad jövőért. Most ebben élünk. Ennyivel meg kell köszönjük, amit értünk tettek. Egy koszorú és a tiszteletünk.”

Nyilatkozta Jámbor Anna a KGYIÖK főtitkára.

Úgy gondolom büszkék lehetünk városunkra, hogy ilyen fiatalok alakítják a diákok közéletét, tervezik a szabadidős programjaikat és képviselik magukat.

Cikkünk pedig egy Jobbágy Károly verssel zárjuk:

Mondják, a himnuszt énekelték
úgy indultak a puskatűznek
s a könnygáz meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.

Csorgott a könnyük.
Talán sírtak.
Csorgott a vérük.
Belehaltak.

Diákok voltak.
S ők csinálták
a dicsőséges forradalmat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.